Történelmi és irodalmi írások a huszadik század első felének Erdélyéről

Egy lángot adok

Egy lángot adok

Erdély veszte - Román betörések 1916, 1918

2018. december 17. - Liktor Katalin

A hadüzenet és a román betörés - 1916

A Román Királyság 1881-től vonhatta központosított közigazgatás alá az addig egymástól elkülönült fejedelemségekben élő románokat.[1]

scan_020.jpg

Az 1880-as évektől egyre erősödő, dákoromán kontinuitás elméletén alapuló román irredentizmus egyik vágya az Osztrák-Magyar Monarchia területének egy nagy része, Erdélynek és egyéb román lakta vidékeinek megszerzése.

scan_019.jpg

Bár Románia 1883. dec. 11-e[2] óta a későbbi központi hatalmak szövetségese lett (a hármas szövetség vagy inkább a négyes szövetség, tagjai: Német Császárság, Osztrák-Magyar Monarchia, Olasz Királyság, és Román Királyság), a Monarchia és Románia közötti viszony az előbbi 1913-as balkáni háborúban játszott szerepe miatt (Romániával ellenséges Bulgária támogatása) elmérgesedett.[3] A németbarát, Hohenzollern-dinasztiából származó I. Károly román király 1914. október 10-én bekövetkezett halála után a trónra lépő I. Ferdinánd király és a Brӑtianu-kormány a szerződést nem teljesítve nem lépett hadba szövetségeseinek, a központi hatalmaknak oldalán, hanem csak azt várta, hogy melyik fél javára billen a háború mérlege.[4]

1916 nyarán kezdődtek meg a titkos tárgyalások az antant és a Román Királyság között, melynek tárgya Románia hadba lépése volt az antant oldalán, elhagyva ezzel a hármas szövetséget.[5] Romániának annyira kedvező feltételeket biztosítottak, hogy Ion. C. Brӑtianu román miniszterelnök kijelentette: „Ki tudja, hogy az eljövendő századok során adódik-e még egy ilyen kedvező alkalom.”[6] 1916. augusztus 17-én köttetett meg a titkos bukaresti szerződés az antant és Románia között.[7] Az antant a szerződés egyik cikkelyének értelmében (a népek önrendelkezési elvének sutba dobásával) engedélyezte a többnemzetiségű terület annektálását a következő határvonalon belül: „ A határvonal a Prut folyónál kezdődik, (az orosz-román határon) Novoszelica közelében, követve a Prut folyását Galícia határáig, a Prut és a Szeret összefolyásáig. Azután a galíciai-bukoviai, majd a galícia-magyar határ mentén halad, az 1655 méteres Stog magaslatig. Innen a Tisza és a Visó vízválasztóján halad tovább, míg el nem éri a Tiszát Trebusa falu felett, a Visó torkolatánál. Ezután a Tisza mentén húzódik 4 km hosszan a Szamossal történő találkozás völgyében, Romániának hagyván Vásárosnaményt. Majd dél-délnyugati irányban folyatódik, egy Debrecentől 6 km-re keletre lévő pontig, ahonnét kiindulva a Sebes-Körös torkolata alatt 3 km-re éri el a Köröst. Szegedtől északra, Algyő magasságában jut el ismét a Tiszához, nyugat felől elhagyva Orosháza és Békéssámson mellett, amelytől 3 km-re egy kis kanyart tesz. Algyőtől a határvonal a Tisza, majd a Duna folyását követi Románia jelenlegi határáig.[8]

1916_aug_17-i_titkos_bukaresti_egyezmeny.jpg

A magyar politikusok tisztában voltak a román politikai spekulációkkal, ennek ellenére nem történt meg Erdély védelmének előkészítése sem infrastrukturális, sem hadászati szempontból. Nem építették ki megfelelőképpen a vasút vonalakat a térségben, nem építettek erődöket, a szorosok is védtelenül álltak. Nagybaczoni visszaemlékezésében[9] rámutatott arra, hogy minden nehézség nélkül lehetett volna osztrák-magyar hadtesteket Erdély védelmére rendelni, és nem olyan hadszíntérre kellett volna őket küldeni, ahol nem volt rájuk azonnali szükség. [10]

1916 augusztusában nevezték ki Arz Artúrt[11] az erdélyi 1. hadsereg új parancsnokának, aki mintegy 30 000 főt számláló hadsereg felett rendelkezett, mely három a harcszíntérről visszatért, fáradt, közös hadseregbeli hadosztályból, két honvédhadosztályból népfelkelőkből és csendőrökből álló haderő felett rendelkezhetett.[12]

A magyar politikai és hadi vezetés nem tartotta lehetségesnek azonban, hogy még aratás előtt meginduljon 1916-ban a román támadás. Számításuk azonban tévesnek bizonyult: Románia 1916. augusztus 27-én, vasárnap este adta át Bécsben hadüzenetét s az amúgy is lassan működő katonai apparátus nem tudta időben elrendeli a határok védelmét. A román támadást ugyan a határszélen megneszelték: a határszéli Predeal vasútállomás román oldalán nagy lett a mozgolódás, a román vasutasok csomagoltak és szekereken szállították el családtagjaikat. Az erdélyi kormánybiztos, Betegh Miklós telefonon információt kért Sándor János belügyminisztertől, aki azonban semmiféle mozgósításról nem tudott[13]. Betegh igyekezett vagonokat küldeni a menekülők számára, azonban ez is késői lépésnek bizonyult. A román támadás több visszaemlékező forrás állítása szerint hamarabb indult meg[14] Predealnál, mint a hadüzenet átadása, így a határvédő magyar hivatalnokok közül sokan áldozatul estek a román csapatoknak.[15]

 a_harcok_soran_szetlottepuletek_predealo.jpg

Hadjárat menete: a központi hatalmak reakciója és sikerei

 A román haderő első pillanatban erősebbnek tűnt erdélyi 1. hadseregnél, egyes források szerint kb. 440 000 katona lépte át Erdély teljesen védtelen határait[16], de a katonák rossz felszereltsége és hiányos kiképzettsége súlyos hátrányt jelentett nekik. Gr. Tisza István miniszterelnök is tisztában volt[17] ezzel, ezért nem gondolták volna, hogy Románia az antant oldalán csatlakozik a háborúhoz.[18] 

Az Ipoteza Z[19]fedőnevű román haditerv szerint néhány nap alatt el kellett volna érniük a Maros vonalát, hogy innen két irányban folytathassanak offenzívát az Alföldön keresztül Magyarország belseje felé. Az egész román hadsereg a következő erőkből állt: „öt hadtest két-két gyalogoshadosztályra osztva, öt tartalék gyalogoshadosztály és két lovashadosztály: összesen 625 000 ember mozgósításával A behívottak száma körülbelül 775 000 volt.”[20]

scan_016.jpg

A román csapat mozgása rendkívül lassú volt, a 15 km-re fekvő Brassó városát is csak a támadás megkezdése után két nappal, augusztus 29-én érték el.[21] A megszállás mélysége 25-100 km között váltakozott, vagyis a román csapatok napi 4-5 kilométeres menetteljesítményt produkáltak, pedig útközben nem találkozhattak komoly katonai haderővel.[22] Arz Artur vezérezredes 1. hadserege, mely körülbelül 35 000 főt számlált összesen, araszolva hátráltak a román csapatok elől, ezzel is lassítva őket. Ez a taktika valószínűleg a románok tétovasága miatt lehetett sikeres, hiszen a románok várták a Szaloniki felől érkező antant segítséget.

Az antant azonban hiába ígérte, nem biztosította Szaloniki felől a román haderő hátát, ezért 1916. szeptember 2-án Mackensen tábornok az összevont német-bolgár-török erőkkel támadást intézhetett a tutrakáni román állások ellen, felőrölve a román tartalékerőket[23] s így Románia kétfrontos háborúra kényszerült. A román előrenyomulás, mely a tervezetnél jóval lassabban haladt a szorosokon át (ennek okát a románok óvatosságában és az Erdélybe küldött német segítségnek tulajdonítja tanulmányában Nagy Szabolcs[24]), szeptember közepén leállt.

Időközben megérkezett Erdélybe a német segítség, mely nem rendelkezett helyismerettel, s ez megnehezítette tájékozódásukat és stratégiai tervek készítését. Ekkorra már az osztrák-magyar csapatok egyedül egy fronton sem tudtak helytállni, német kiegészítő csapatok segítségét vették igénybe, s miután már a saját területük védelmét sem tudták ellátni, az összes osztrák-magyar csapat a német főparancsnokság irányítása alá került. Valószínűleg ez is fontos tényező volt a békeszerződések létrehozásakor.[25]

A megerősítésére jellemző lesz az osztrák-magyar – német kettősség. Felállították az erdélyi parancsnokságot, melynek főparancsnoka Károly trónörökös a monarchia részéről és vezérkari főnöke Hans von Seeckt a német hadsereg részéről. Két hadseregbe osztották a harcoló csapatokat: az egyik az 1. osztrák-magyar hadsereg, melynek parancsnoka maradt Arthur Arz táborszernagy és a hadszíntér keleti részére, azaz Székelyföldre osztották be, elsődleges feladatául a román haderő elleni védekezést rótták rá; a másik az Erich von Falkenhayn (a hírhedt verduni csata hőse) tábornok vezette 9. német hadsereg, mely a hadszíntér déli oldalán teljesített támadó feladatokat. Mindkét hadsereg sikeresen látta el küldetéseit. A 9. német hadsereg 1916. szeptember 14-én Petrozsenynél aratott először döntő diadalt a román haderő felett, majd déli irányban megkezdte annak kiszorítását.

a_romanaiai_hadjarat_c_cikk_illusztracioja_roman_hadszinter_nagy_magyarorszag_2012_4_sz_20.jpg

Szeptember 18-án az erdélyi front a Keleti-Kárpátok vonalától, a Maros felső folyásán Mesterházánál keresztülhaladva Parajdon, Székelyudvarhelyen át, a nagy-küküllői Kőhalom előtt elhaladva fordult délnek. Innen a Fogaras érintésével az Olt mentén érte el a magyar-román határt. Innen kanyarodott a frontvonal az Orsova-Hátszeg vonalon.[26]

A 9. német hadsereg 1916. szeptember 26-28-án lezajlott, sikeres nagyszebeni csatája után a románok fejvesztett menekülésbe kezdtek, s végül az 1916. október 7-9-e között lezajlott brassói csata után hagyták el az ország területét. A brassói győzelemmel egy időben az 1. osztrák-magyar hadsereg is sikeresen felőrölte a román haderő ellenállását Marosvásárhelytől délkeletre [27]és előrenyomult a Gyergyói- és a Csíki-medence felé, szintén kiszorítva a románokat Erdélyből.[28] 1916. Október 9-10-én felszabadult Csíkszereda, 10-én Kézdivásárhely, 11-12-én Gyergyószentmiklós, 13-14-én pedig a frontvonal átlépte néhol a Kárpátok vonalát. Ütközőzónában csak Gyergyótölgyes és Gyergyóbékás maradt.[29]

a_romaniai_hadjarat_c_cikk_illusztracioja_nagy_magyarorszag_2012_4_sz_23.jpg

Miután a románok átlépték az országhatárt, annak környékén több helyütt védelmi állásokba vették magukat, ahonnan csak nagy nehézségek árán lehetett őket kiverni. Az Ojtozi-szorosban különösen véres harc folyt, kifejezett állóháború, a székelyudvarhelyi K.u.K 82. gyalogezred és a románok között. 1916. november 1-jén megtörtént a döntő jelentőségű zsilvásári (Târgu Jiu, Havasalföld) áttörés, melynek hírére a románok feladták harcállásaikat és pánikszerűen menekültek Románia belseje felé, s ezzel kezdetét vette a hitszegő elleni büntető hadjárat.[30] A központi hatalmak hadseregei üldözőbe vették őket, sőt, dél felől Mackensen is csatlakozott a német-bolgár hadsereggel, így elfoglalva teljes Havasalföldet. A királyi család és a kormányzat a hír hallatán Bukarestből Iasiba menekültek, és a győztes központi hatalmak egyesített hadserege 1916. december 6-án bevonult Bukarestbe[31], elfoglalva a Román Királyság kétharmadát.[32]

scan_005.jpg

A Moldvába menekült román vezetés egészen az oroszországi változásokig, 1917. november 7-éig vonakodott bármiféle különbékét aláírni, de a legbefolyásosabb szövetségesük elvesztése után 1917. december 9-én aláírták a fegyverszüneti egyezményt, majd a breszt-litovszki béke 1918. március 3-i[33] aláírása után 1918. május 7-én aláírta a bukaresti békét.

baro_burian_kulugyminiszter_alairja_a_roman_bekeokmanyt.jpg

A béke igen kedvezőnek tűnt területileg nézve Romániára – ha nem számítjuk a háború előtti igényeiket és vágyaikat –, de gazdaságilag teljesen Bécs és Berlin irányítása alá került, a román nyersanyagok felett is a nagyhatalmak rendelkeztek. Katonailag is hatalmas veszteség érte: 100 000 fő hunyt el és 150 000 fő esett hadifogságba, és a hadifelszerelés elvesztése szinte lehetetlenné tette a román hadsereg bárminemű újjászervezését.[34] Legalábbis úgy tűnt.

            A felszabadítás után azonban a katonai hatóságok megindították a román megszállókkal együttműködők – gyakran erdélyi román etnikumú személyek – elleni megtorló intézkedéseket, a források szerint 1917 őszéig mintegy 1000 irredentizmussal vádolt embert tartóztattak le és internáltak.[35]

 Németország 1918 novemberében bekövetkezett kapitulációja után a német haderő nagy nehézségek árán tudott Mackensen vezetésével kijutni nemcsak Romániából, hanem Erdélyből is, így jószerivel a román haderőnek pár nap állt rendelkezésére, hogy újjáalakuljon, és előkészítse haderejét a Tisza vonaláig hőn áhított területek elfoglalására.[36]

 

A megszállás következményei: a menekülés

A civil lakosság 1916-ban tapasztalhatta meg testközelből a háború borzalmait. A magyar katonai vezetés az egész területet ki akarta üríttetni,s ez komoly feszültséget teremtett az osztrák-magyar haderő és a lakosság között[37], azonban ezt a tervet a politikai vezetés nem hagyta jóvá, hiszen szükség volt ezen megyék erejére gazdasági szempontból. Nincs arra megbízható adat, hogy hányan is hagyták el pánikszerűen otthonaikat a román betörés hírére, de nagy tömegről számolnak be a korabeli források. A menekülők nagyrészt a határ közeléből menekültek, Orsova, Brassó, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Fogaras és Marosvásárhely környékéről[38]. Mivel az infrastruktúra használatában hadsereget illette meg az elsőség, a menekülők tömegei miatt (sokan háziállataikat és minél több ingóságukat magukkal cipelve) torlódás alakult ki az utakon, a vasutat pedig a katonaság használta.[39] A források alapján több mint 200 000 ember menekült Nagyenyedre, Kolozsvárra, Tordára, Temesvárra és Szegedre.[40] A visszaemlékezések szerint nagy részük a románok kiverése után hazatért, kis részük maradt csak a későbbi Magyarország területén.

A helyben marad magyar lakosságot súlyos atrocitások érték, a román megszállók sokszor az etnikai hovatartozása miatt vagy a társadalomban betöltött fontos funkciói miatt (pl. lelkész, jómódú parasztgazda, szabadságos katona) kínoztak, öltek meg ártatlan embereket. Alapvetően három típusba oszthatók az otthon maradt magyarok: 1. Az idős, beteg emberek, akik úgy érezhették, nekik már nincs erejük menekülni és nincs is vesztenivalójuk; 2. A deklasszálódott elemek, akiknek anyagi lehetőségük sem volt menekülni, illetve szintén nem volt vesztenivalójuk; 3. A kötelességtudatból helyben maradtak, mint pl. orvosok, lelkészek. A románok lakta vidékek lakosai a kimutatások alapján nem menekültek el olyan nagy számban, és atrocitások sem érték őket.[41] De a román jelentések szerint, a magyarországi és erdélyi románság tartózkodóan fogadta a megszálló csapatokat. Ennek oka a világháború kimenetelében való bizonytalanság lehetett. Nicolae Iorge román történész szerint „egyetlen üdvözlet sem hangzott el a helyi románok szájából, amikor a megszálló csapatok átlépték a határt.”[42] E kijelentés feltételezésem szerint nem lehetett igaz minden egyes román etnikumú lakosra, de az tény, hogy a háború borzalmai őket is sújtotta – még ha nem is olyan mértékben, mint az otthon maradt magyarokat illetve azok helyben hagyott vagyonát – s emiatt nem mertek felhőtlenül örülni a katonák látványának.

Az elhagyott ingatlanokat és ingóságokat a környékbeliek (magyarok, románok vegyesen) többnyire kifosztották, feltételezhetően az osztrák-magyar katonaság viselkedése is sok kívánnivalót hagyhatott maga után.[43] A román katonaság a helyben maradtakat fosztotta ki és alázta meg. (Erre kapitányaik, katonai vezetőik folyamatosan bátorították is őket. )[44]

A román hadsereg által végrehajtott fosztogatás és erőszakos rekvirálás eredményeképp hatalmas zsákmánnyal távoztak menekülésükkor Erdélyből. A nagyszebeni vereség és a kivonulásra felszólító parancs után tetőfokára hágott a román harácsolás[45]: „A féktelenség fokozódott. Október 2-án az elhagyott magánlakásokat felnyitották, s katonaság számára rendelkezésre bocsátották, istállókat is csináltak a lakásokból. Október 3-6. Között lázas sürgés-forgás között történt a kiürítés, hurcolkodás, elszállítása az összeharácsolt értékeknek. Október 7-én menekült át Parajd felől menet az utolsó oláh csapat, mely éjszaka búcsúzóul a piaci nagy áruházat is felgyújtotta.”[46]

A román csapatok nemcsak a rabolt ingóságokkal távoztak Erdélyből, hanem magyar civilek közül ejtett túszok ezreivel[47]. Pontos adat erre vonatkozólag nem áll rendelkezésre, de a határokon túli fogolytáborokban a túszok nagy része járványok vagy éhezés következtében elhunyt és csak töredékük térhetett vissza otthonába a háború után.[48]Az otthonaikba visszatérők több esetben vádolták meg az otthon maradottakat fosztogatással és rablással. E vádak nem voltak mindig alapozottak, sokszor személyes bosszú állt a vádaskodások mögött.[49]

 

Erdély megszállása 1918. november 10-től 1919. február 26-ig.

Románia nagy lehetősége

Az USA 1917-es hadba lépése megfordította az első világháború menetét. Az antant az amerikai segítséggel megerősödve nyomult kelet felé a nyugati fronton, és 1918. Augusztus 18-án Amiens-nél véglegesen összeomlott a német front. Az új, a Busch Cirkuszban összeült berlini katona- és munkástanácsok plenáris ülésén megválasztott német köztársasági kormány 1918. november 11-én írta alá a fegyverszünetet az antanttal.[50]

Mackensen parancsot kapott 170 000 fős seregének azonnali kivonására Erdély területéről, mely parancsot csak nagy nehézségek árán tudta teljesíteni. A már lefegyverzett Magyarország ekkor súlyos politika és gazdasági zűrzavarba süllyedt (1918. okt. 31 gr. Tisza István miniszterelnök meggyilkolása, őszirózsás forradalom, Károlyi-kormány), és teljesen kiszolgáltatottan állt az egyre erőszakosabb csehszlovák és román expanzionizmussal szemben.[51] A román diplomácia a kezdeti igényeinek szem előtt tartásával igyekezett semmissé nyilvánítani a központi hatalmakkal kötött bukaresti békét, és erősítette kapcsolatait az antanttal. 1918 novemberében az USA szövetségesének ismerte el, és kijelentette, hogy szívesen felkarolja a román nemzeti egység ügyét. 1918. november 8-án lemondatták Alexadru Marghiloman kormányát és Constantin Coandӑ tábornok vette át a hatalmat. 1918. November 10-11-i éjszakáján a francia hadvezetés parancsot adott a 146. és 210. ezredének a Dunán való átkelésére (Ruszcsuk és Giurgiu helységeknél), s ugyanekkor, nov. 10-én Ferdinánd román király is új mozgósítási parancsot adott ki, s Mackensent ultimátumban szólította fel Románia elhagyására.[52]

A korabeli olasz jelentések is rámutatnak a területi terjeszkedést szolgáló román politika opportunizmusára: „Ausztria és Németország veresége után a központi hatalmak erői a fegyverszüneti szerződésnek megfelelően megkezdték a román területek kiürítését. Amint a német csapatok megkezdték a kivonulást, a román kormány minden igyekezetével azon volt (…), hogy megkezdje Erdély és Bukovina megszállását, valamint megerősítse Besszarábia okkupációját, amilyen gyorsan csak a hadseregtől telt. Amint a katonai egységek a folyamatos mozgósítás nyomán megfelelően ütőképessé váltak, rögtön bevetették azokat a magyarok és a bolsevikok ellen. Ily módon hamarosan kialakult az erdélyi front három hadosztállyal a Maros mentén; a bukovinai helyőrség, amely novemberben még csak egyetlen ezredből állt, 1919 márciusára a teljes 8. hadosztállyá nőtt.”[53]

 

A román megszállás

A második román támadás 1918. november 7- 10-e között indult meg Erdély ellen, A Gyergyótölgyes és Gyergyóholló – Borszék térségben. Nov. 13-án Gyimesbükk és Csíkszentmárton településeket foglalta el mintegy 30-60 fős román csapat. Ugyanezen a napon írta alá a magyar kormány a belgrádi egyezményt, melynek értelmében parancsot adtak a határőrségnek, hogy ne tanúsítsanak ellenállást. Abban reménykedtek hogy a román provokáció diplomáciai úton megoldható lesz.[54]

mo_megszallasa_a_csehek_romanok_szerbek_es_franciak_altal_a_karolyi_kormany_idejen_1918_nov_1920_marc_20.jpg

November 14-én érkezett katonai jelentés már nagyobb, 40-100 fős megszálló román egységekről szólt, melyek az Ojtozi-szoroson, a Gyimesi- és a Tölgyesi hágón kelnek át. A magyar kormány hiába kérte az antant segítségét, az nem segített. A román katonai hatóságok egy sor, gyakran súlyos atrocitássá fajuló intézkedést hoztak a megszállt területek lakosainak kárára, s tevékenységüket kiterjedt román propaganda kísérte.[55]

1918.november 25-én a románok elfoglalták Borszéket és ekkorra már Székelyföld nagy része megszállás alatt volt. November 28-án Marosvásárhelyt összeült a Székely Nemzeti Gyűlés, és a területi integritás megőrzésének érdekében a magyar kormány segítségé kérte.[56] Ezzel párhuzamosan Iaşiból összehívták Gyulafehérvárra az erdélyi románok Nemzeti Gyűlését, ahol dec. 1-jén meghozott gyulafehérvári határozatban a Román Nemzeti Tanács kinyilvánította Erdély csatlakozását a Román Királysághoz és kinevezték a Kormányzótanács (Consiliul Dirigent) 15 tagját is. (A Károlyi kormány még külön vonatokat is bocsátottak a román résztvevők rendelkezésére, hogy könnyebben vehessenek részt a gyűlésen.) Az uniót a román törvényhozás 1918. december 24-én alkotmányosnak nyilvánította.[57]

            A román előrenyomulás folytatódott, a demarkációs vonalon túl is, hiszen a francia Paul-Prosper Henrys tábornok parancsba adta Vix ezredesnek: „ A megszállás során nem kell különbséget tenni a stratégiai pontok és a teljes régió között.”[58] Berthelot francia tábornok[59] december 12-én engedélyezte a román hadseregnek a Belgrádban meghatározott fegyverszüneti vonal átlépését (az erdélyi románok így kerültek az „anyaország katonai védelem” alá), s így megszállták Máramarossziget, Nagybánya, Szatmárnémeti, Nagykároly, Dés, Kolozsvár és Nagyvárad térségét. Berthelot eme önhatalmú lépéséről csak dec. 15-én értesült felettese, Francois Franchet d’Espèrey, a keleti szövetséges hadsereg főparancsnoka, s felhívta Berthelot figyelmét a belgrádi egyezmény súlyos megsértésére. Vix ezredes is tiltakozott az önhatalmú lépés ellen.[60]

 scan_022.jpg

A francia tiltakozás és a magyar kormány passzivitása miatt Marosvásárhely és Kolozsvár román elfoglalása után ellenállási mozgalom tört ki a székely honvéd gyalogezredek frontról vissza-, de haza még nem tért tagjaiból és a nagyváradi 4. Honvédszázad részeiből. Belőlük jött létre december 1-től Kolozsvárt a Székely Hadosztály, mely kb. 2000 lelket számlált.[61]

Kolozsvárra lakosai dec. 22-24-re nagygyűlést hívtak össze, melyen kinyilvánították, hogy „a magyarországi népköztársasággal állami közösségben kívánunk élni. Az egységes és csonkítatlan Magyarország keretein belül követeljük minden itt élő nemzet számára a teljes jogegyenlőséget, szabadságot és önkormányzatot.[62]A román katonai parancsnokság december 24-én azonban feloszlatta a gyűlést és átvette Kolozsvár közigazgatásának vezetését. Bár a román kormány a szövetségeseitől függetlenül 1918. dec. 26-án bejelentette Erdély és Bánát egyesülését Romániával, tettük semmiféle negatív, elmarasztaló nemzetközi következménnyel nem járt.[63]

A román terjeszkedés hatására új demarkációs vonalat jelölt ki (megint d’Espèrey tudtán kívül) Berthelot és Apáthy István (a 1918. dec. 8-tól kinevezett kelet-magyarországi főkormánybiztos): Nagybánya – Kolozsvár – Déva vonalon 15 km széles semleges övezetet kellett létrehozni, melyet utólag csak jan. 27-én hagyott jóvá d’Espèrey. Ennek ellenére a román csapatok ezt átlépték, és már január elején nyugat felé nyomultak tovább, az ellenállást tanúsító Apáthyt pedig 1919. január 14-én letartóztatták. Két nappal később Budapestre is megérkezett a hír, az ország védelmi koncepciójának erősödése pedig kormányválságot idézett elő.[64]

 A román előrenyomulás 1919. január 21-28 között Nagybánya – Zilah –Csucsa – Zámoly – vonalig jutott. Clemenceau Berthelot-t először csak óvatosságra intette, jan. 28-án pedig határozott utasítást adott, melyben eltiltotta minden olyan katonai parancs kiadásától, mely veszélyeztette a status quot és a már összeült párizsi béketárgyalásokat. A román expanziós törekvések megtárgyalása után a párizsi békekonferencia 1919. febr. 26-i ülésén megszületett a később Vix-jegyzék néven ismert dokumentum, melyet a magyar kormánnyal csak 1919. március 20-án ismertetett Vix: a dokumentum kötelezi Magyarországot, hogy vonja vissza hadseregét  100 kilométerre nyugatra a Szatmár – Arad-vonaltól, majdnem a Tiszáig.[65] Így a főleg magyarok lakta Szatmárnémeti, Nagykároly, Nagyvárad és Arad román fennhatóság alá került, s a semleges területbe estek pl. Vásárosnamény, Debrecen, Gyoma, Hódmezővásárhely és Szeged. A Vix-jegyzék az utolsó lépés volt afelé, hogy az ország politikailag, gazdaságilag összeomoljon, katasztrofális helyzetbe rántva annak társadalmát. 1919. Március 20-án a Károly-kormány átadta a hatalmat, és március 21-én megalakult a Tanácsköztársaság proletárdiktatúrája Magyarországon.[66]

 A bolsevizmus megjelenése Magyarországon csak egy újabb ok volt arra, hogy a csehszlovákok, szerbek, románok folytathassák a területek megszállását. A jelszónak kikiáltott álok (Védjük meg Európát a bolsevizmustól) szolgáltatott alapot a kisantant népeinek ahhoz, hogy átléphessék a demarkációs vonalakat. Mivel a nyugat országai nem fogadták el legitimnek a magyarországi Tanácsköztársaságot, így a román intervenció terve nem látszott kivitelezhetetlennek.

Románia stratégiai pozícióját garantálandó d’Espèrey kiüríttette Odesszát, s mintegy 30 000 embert Besszarábiában, a már román területre vezényelt annak védelmére. Így lehetősége nyílt Romániának arra, hogy folytassa a magyar területekre irányuló területszerző akcióját. (Clemenceau nem akart direkt engedélyt és felhívást adni a román és a csehszlovák csapatoknak, hiszen a „francia diplomácia tisztában volt azzal, hogy a kedvező helyzet és a visszatartó erő hiánya miatt e két ország érvényesíteni fogja területi követeléseit.)[67]

Románia több ok miatt választotta a katonai fellépést Magyarországgal szemben 1919-ben: 1. Folytatni kívánta területszerző akcióját, 2. Ehhez jó ürügyül szolgált a magyar proletárdiktatúra megdöntésére irányuló magatartása, 3. Védelmezni akarta a bolsevik politikától saját alkotmányát és királyát, 4. Romániában igen erős volt a kommunista-ellenesség, mely ekkor továbbfokozódott, 5. Az ország a háború után súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetbe került, mely komoly társadalmi elégedetlenséget és feszültséget generált, 6. A belső problémákról igyekeztek a sikeres területszerző hadjárattal eltereli a lakosság figyelmét.április 11-én d’Espèrey és Berthelot a románok továbbnyomulásának igényéről tájékoztatták a párizsi Legfelsőbb Haditanácsot.

a_rom_csk_elonyomulasa_a_tiszaig19_4_15-5_2_nagy_mo_2012_3_28.jpg

1919. április 16-án megindult Mӑrdӑrescu hadteste, mely igyekezett a román hatalomátvételt a Vix-jegyzékben meghatározott semleges terület egészére kiterjeszteni, s a szórványos ellenállások leküzdése után 1919. május 10-én a Tisza bal partjára érkeztek.[68] Ekkorra a 8-10 000 fős Székely Hadosztály politikai támogatás hiányában megadta magát, (bár a Székely Dandár folytatta az ellenállást) s a románok foglyul ejtettek 5235 katonát (köztük 483 tisztet) és 42 db tüzérségi ágyút.[69]

Április 21-én arról adtak hírt, hogy a románok 39 000 emberrel elérték a Nagyszőlős – Érmihályfalva – Nagyléta – Hosszúaszó – Borosjenő – Világos-vonalat. A mozgósított csapatok teljes létszámáról is hírt adtak, mely két nemrég felállított hadosztályt nem számítva 91 000 főt tett ki.[70] Coandӑ tábornok április 26-án ismertette Alby francia vezérkari parancsnokkal támadási tervét, amit a valóságban már meg is valósítottak Csap elfoglalásával. Az antant országai, ha nem is értettek egyet a román terjeszkedéssel, annak már megvalósult voltát látva, hallgattak, nem léptek közbe.[71]

A Tanácsköztársaság kormánya 1919. április 30-án meddő kísérletet tett a küszöbön álló tragédia elkerülésére azzal, hogy békeajánlatot tett Romániának, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. Erre a békeajánlatra a román hadvezetőség 1919. május 3-án ultimátumszerű jegyzékkel válaszolt, melyben követelte: 1. A magyar hadsereg teljes leszerelését, 2. Minden fegyver átadását, 3. 1800 mozdony, 4100 személygépkocsi, 40 000 tehervagon, 500 teherautó és a teljes folyami flotta átadását. Jegyzékükben megjegyezték: „Amíg e feltételeket a magyar kormány nem teljesíti, a román hadsereg a Tisza vonalán marad és Csap, Tokaj, Tiszapolgár, Tiszacsege, Tiszafüred, Kisköre, Szolnok, Csongrád és Szeged magasságában egy-egy hídfőt létesít a folyó jobb partján is mintegy 20 km mélységben.”[72] A magyar kormány ugyan május 21-én újabb fegyverszünetet kért, de ezúttal válaszra sem méltatták. Az antant ettől a ponttól kezdve tétlenül és tehetetlenül nézte Magyarország megszállását és kifosztását, és az erősen eltúlzott román területi követelések valóra váltását, mely a későbbiekben meghatározta Erdély és a Részek további sorsát is.[73]

 magyar Vörös Hadsereg kétségbeesett lépésként próbálta visszaverni a román előrenyomulást, Kun Béla 1919. július 11-én az antantnak benyújtott tiltakozásában ismertette a támadás tényét. A magyar kormány, miután meggyőződött az antant által megtett lépések eredménytelenségéről, támadást indított Románia ellen. Július 23-án, Szolnok térségében élénk harcok folytak, amelynek következtében a román balszárny visszavonulásba kezdett a Szeged alatt állomásozó lovasdandár fedezete alatt. E támadásnak két, további katasztrófát okozó következményeként az antant újból kijelentette, hogy a kommunista kormányt váltsa le egy, a szövetséges hatalmak által elfogadott kormány, különben nem oldja fel a hatályban lévő gazdasági blokádot, illetve, Románia további, 180 000 fő mozgósítását rendelte el.[74] A magyar ellenállás megtört, amikor a románoknak Szolnoknál sikerült 1919. július 30-án átkelnie a Tiszán. A három román hadosztály így megkezdte a Budapest felé vonulást. Ennek hírére a Tanácskormány elmenekült Budapestről a nyugati határ felé, és így a magyar Vörös Hadsereg megszűnt létezni. Ennek következményeként 40 000 katona és 1200 tiszt esett román hadifogságba.[75]

A megalakult új magyar, Peidl Gyula vezette magyar kormány fegyverszüneti kérelmével ellentétben, sőt, a párizsi békekonferencia határozott felszólítására sem álltak el a románok tervüktől, Budapest megszállásától és a megszállt magyar területek barbár kifosztásától.[76]

1919. augusztus 4-én a román hadosztály bevonult Budapestre, katonailag megszállva tartották azt. Románia súlyosan megsértette ezzel (is) a nemzetközi egyezményeket, amit a szentszéki információk szerint tovább súlyosbított Budapest megszállása, „annál is inkább, mert ebben az időben Magyarország és Románia között jogilag nem létezett többé hadi állapot.”[77]

1919. augusztus 5-6-án a Párizsba küldött jelentések alapján és a Budapesten felállított Szövetséges Katonai Bizottság egybehangzó véleménye szerint is jogtalan volt Budapest román megszállása és hatalom alatt tartása, a románok teljesíthetetlen ultimátum teljesítéséhez kötötték a fegyverszünet aláírását, ezt a tényt a szövetségesek is belátták. 1919. Augusztus 6-án a Peindl-kormány több tagját letartóztatták és József Ágost Habsburg főherceg kinevezte a Friedrich-kormányt. Ezzel egy időben a Szeged környékén állomásozó 76. Francia hadosztály parancsnoka, Tournadre tábornok engedélyezte Horthy Miklós nemzeti hadseregének mozgásszabadságát, de ugyanekkor megindult a Dunántúl felé a román előrenyomulás. Clemenceau is kételkedni kezdett Románia szövetségesi minőségében. A párizsi békekonferencián Clemenceau lemondással fenyegetett, az USA képviselője, Frank Lyon Polk pedig kijelentette, hogy ezek után országa nem támogatja többé a románok követeléseit. A bukaresti román kormány felismerve a helyzet komolyságát augusztus 14-én kiadott hivatalos jegyzékében felületes magyarázatot adott a román hadsereg tetteire, de közben próbálta saját „békefeltételeit” a magyarokra ráerőszakolni. Hogy további kompromittáló információ ne juthasson külföldre: „a románok elvágtak minden távíró és telefon vonalat, sürgősen megfigyelés alá vonták az antant küldöttei által használt helyiségeket.”[78]

1919. augusztus 23-án Habsburg József főherceg lemondott kormányzói tisztéről és augusztus 30-án a megalakult Friedrich-kormány Anglia segítségét kérte.[79] Szeptember folyamán az angolok és az amerikaiak erős nyomást gyakoroltak a párizsi Legfelsőbb Haditanácsra, hogy küldjön ultimátumot Romániának. Az ultimátumban kijelentették, hogy Magyarország módszeres kifosztását és területeinek ilyen mértékű megszállását nem lehet Románia „önvédelmi politikájának” tekinteni. Ezt az ultimátumot George Clerk angol diplomatának kellett Bukarestbe vinnie (Clerk-misszió), aki 1919. szeptember 12-én meg is érkezett oda. Ekkor új kormány alakult Romániában, de a háttérből ugyanúgy Brӑtianu maradt a politika meghatározója. Clerk bukaresti tartózkodása alatt meggyőződött arról, hogy a Budapest román megszállása mögött Erdély annexiójának igénye áll.

A párizsi Legfelsőbb Haditanács 1919. október 10-től foglalkozott a magyar ügyekkel, és egészen novemberig elhúzódtak a tárgyalások, egyre élesebbé vált a vita az ország belső helyzetének rendezéséről. Bár 1919. november 12-én megkezdték a román főhadiszállás kivonását Budapestről, a Legfelsőbb Haditanács még november 15-én is szigorú ultimátumban szólította fel Románát csapainak Magyarországról történő kivonására és az eltulajdonított magyar nemzeti kincsek visszaadására, különben az antant megszakítja Romániával a diplomáciai kapcsolatot és nem támogatja a román területi követeléseket. Az ultimátum megfogalmazásakor tette fel a tanácsnak a kérdést Clemenceau, hogy „lehetséges-e Romániát jogilag megfosztani Erdélytől?”. Az angol küldöttek ezt csak tényleges katonai beavatkozással találták megvalósíthatónak, amire persze az antant nem volt hajlandó, így Erdély sorsa megpecsételődött.[80] Így csak a magyar főváros felszabadítása jöhetett szóba.

A román kivonulás 1919. november 14-én, reggel 7 órakor vette kezdetét. A város hídjait 10 óráig a szövetségesek ellenőrizték, s őket a Horthy szervezte, de a Szövetséges Katonai Bizottság által felfegyverzett új, 3000 fős csendőrség váltotta fel. Horthy Miklós 1919. november 16-án vonult be Budapestre, és november 22-én alakult meg az ideiglenes Huszár Károly vezette magyar kormány.[81]

horthy_1919_nov_16_bevonul_bpre.jpg

A román csapatok három ütemben vonták ki csapataikat az ország területéről: elsőként Az észak-dunántúli területekről vonultak vissza 1919. október 1-10 között a budai hídfő vonaláig, s helyükre bevonult Horthy Nemzeti Hadserege. A második ütemben, 1919. november 12 és és 23-a között a Tiszántúlra vonulnak vissza. A harmadik ütem során 1920. febr. 24-e és március 31-e között pedig a trianoni határ mögé vonultak, a Nemzeti Hadsereg alakulatai folyamatos kíséretében. A magyar fegyveres alakulatok átvették az új határ megfigyelésének feladatát, s már csak annak kijelölése volt hátra, mely 1925-ben fejeződött be.[82]

 

[1] Eördögh István: Erdély román megszállása (1916-1920) Olasz és vatikáni levéltári források alapján. Lazi, Szeged, 2000. 12.

[2] Magyar történelmi kronológia, 373.

[3] Nagy Szabolcs: Az 1916-os román megszállás egy sepsiszentgyörgyi patikus szemével. Acta Siculica. 2011. 308.

[4] Eördögh, 12.

[5] Eördögh, 13.

[6] Vö. Erdély története 1830-tól napjainkig III. k.. Budapest, 1987. 1695-1696.

[7] Raffay 1989. 131-138.

[8] Idézi Eördögh, 14. Vö. A Szövetséges Legfelsőbb Tanács angol szekciója által kidolgozott dokumentum határozatai, Párizs, 1919. Február 23. In. OHTA, F.E-8,74. Gy., 7.f.

[9] Nagybaczoni Nagy Vilmos 1923. 40.

[10] Nagy Szabolcs. 308.

[11] Báró Arz von Straussenburg Artúr altábornagy 1917-ben a Monarchia vezérkari főnöke lett. A háború végén, nagyszebeni születésű lévén román állampolgárnak minősült. Románia azonban kiutasította területéről. Előbb Bécsben, majd Budapesten telepedett le. Erdélyi érdemeire való tekintettel állampolgárságot és nyugdíjat kapott Magyarországtól.

[12] Csóti Csaba: Az 1916. évi erdélyrészi háború és a Székelyföld, Limes, 2004/1, 54.

[13] Csóti, 54.

[14] A román támadás megindulásának időpontjáról nincs egybehangzó vélemény, de tényét Pilisi Lajos és Jancsó Benedek is kutatásaiban bebizonyítottak, illetve az akkori erdélyi kormánybiztos, Betegh Miklós memoárja is ezt közli.

[15] Nagy Szabolcs. 309.

[16] Eördögh, 14.

[17] „Romániában ugyan megvan minden hajlandóság a betörésre, de egyáltalán nem rendelkezik, az emberlétszámon kívül, azokkal az eszközökkel, melyek a háború folytatásához szükségesek. Nincs lőszere, technikai berendezése nagyon kezdetleges. Nincs berendezkedve az utánszállításokra, sőt még a Vereskereszt intézménye is nagyon fejletlen. Ily felszereléssel végzetes hiba volna egy országnak háborúba ugrania, különösen akkor, midőn az ellenfél harcedzett csapataival csak tapasztalatlan, puskaport sem szagolt hadsereget tud szembeállítani. Az ily vállalkozásoknak rendesen igen nagy ára szokott lenni.” Betegh 1924, 62-63.

[18] Nagy Szabolcs. 309.

[19] Ipoteza – feltevés (rom.)

[20] Eördögh, 15.

[21] Csóti 54.

[22] Csóti 55.

[23] Eördögh 16.

[24] Nagy Szabolcs. 310.

[25] Nagy Szabolcs. 310.

[26] Csóti 54.

[27] Eördögh, 16.

[28] Nagy Szabolcs. 311.

[29] Csóti, 55.

[30] Eördögh. 16.

[31] Nagy Szabolcs. 311.

[32] Eördögh, 16.

[33] Egyetemes történelmi kronológia. 575.

[34] Nagy Szabolcs. 311.

[35] Eördögh 17.

[36] Nagy Szabolcs. 311.

[37] Csóti 59-60.

[38] Eördögh. 15.

[39] Nagy Szabolcs. 312.

[40] Eördögh. 16.

[41] Nagy Szabolcs .313.

[42][42] Idézi Eördögh, 15.

[43] Csóti 61.

[44] Nagy Szabolcs .313.

[45] Nagy Szabolcs.314.

[46] Szádeczky-Kardoss Lajos, é.n. 193.

[47] Lásd bővebben Mihályi Balázs: Magyarok kálváriája a román haláltáborban, Magyar Hírlap, 2011. Dec. 9.

[48] Nagy Szabolcs. 315.

[49] Nagy Szabolcs. 315.

[50] Eördögh. 21.

[51] Eördögh, 22.

[52] Eördögh, 22.

[53] Idézi Eördögh, 23 vö Katonai helyzet. Második mozgósítás (1918. november) Katonai akciók az 1918. november 13-i fegyverszünet után.

[54] Eördögh, 23.

[55] „A román hadsereget az 1918. Október 27-én Aradon megalakult Román Nemzeti Tanács hívta be; Románia egyesíteni fogja az anyaországon kívül élő valamennyi románt; a román hadsereg célja a népek szabadságának biztosítása és a gazdasági biztonság szavatolása a Dunától egészen a Tiszáig terjedő román területeken.” Eördögh, 24.

[56] Eördögh, 26.

[57] Eördögh 27.

[58] Eördög. 27.

[59] A dunai térség francia erőinek parancsnoka és a bukaresti Szövetséges Katonai Misszió koordinátora.

[60] Eördögh 28.

[61] Eördögh 28.

[62] Mikó, 12.

[63] Eördögh, 29.

[64] Eördögh, 29.

[65] Eördögh. 31.

[66] Eördögh, 32.

[67] Eördögh, 42.

[68] Eördögh, 44.

[69] Eördögh, 44.

[70] Eördögh, 45.

[71] Eördögh, 45.

[72] Eördögh, 50.

[73] Eördögh, 51.

[74] Eördögh, 54.

[75] Eördögh 54-55.

[76] Eördögh, 56-57.

[77] Eördögh, 59.

[78] Eördögh, 64.

[79] Eördögh, 70.

[80] Eördögh, 73.

[81] Eördögh, 74.

[82] Suba János: A románok Magyarországon, Nagy Magyarország, 2012. ősz. 74-75.

A bejegyzés trackback címe:

https://egylangotadok.blog.hu/api/trackback/id/tr3514496138

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Louis Dioszegi 2019.12.14. 20:16:51

Nagyon jo olvasni a reszletes Tortenelmi Adatokat !

Liktor Katalin 2019.12.15. 11:19:20

@Louis Dioszegi: Nagyon köszönöm, kellemes olvasgatást kívánok továbbra is! :)
süti beállítások módosítása