Reményik Sándor: Karácsonykor

Az idei év is újdonságot hozott a Reményik-recepció történetében: Balázs Imre József és Urbán László közös munkájának gyümölcseképpen látott napvilágot Reményik Sándor korai írásainak gyűjteményes kiadása: Rianás. Kiadatlan versek és kisprózai írások. (Jaffa, Budapest, 2019.)

Az író születésének 129. évfordulója alkalmából ebből a kötetből szeretnék egy 1918-as verset közölni, ezzel is megköszönve e kötet összeállítását.

Elpusztult falu

Már messze morajlik a háború,

Itt bús verőfény...kihalt utcák...béke;

A kémények, mint fekete karok,

Magános karok - merednek az égbe,

A toronyról ledöntve a kereszt,

Bezúzva a szines, kis templomablak,

Benn vérfoltok az oltárterítőn,

A Csend miséz, miséz a halottaknak,

Egy küszöbön egy eb vonít, vonít...

Kifárad... aztán még nagyobb a Csend,

Csak egy-egy el-elcsukló szélroham

Süvít a jegenyék közt odafent,

Köröskörül a leperzselt mező

Csak hallgat, mint a kiterített holt,

A határba egy táblán gúnyos írás:

Mutatja, hogy a község merre - volt,

A kémények, mint fekete karok,

Magános karok - merednek az égbe,

Hogy mellőlük ledűlt-égett a ház:

Valakit talán fenyegetnek érte!

(Dobsina és Vidéke, 1918. júl. 28.)

Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben – Visszaemlékezés II. (1916–1924). Az előszót írta, a szöveget gondozta és jegyzetekkel ellátta Liktor Katalin. 490 oldal, 32 szövegvégi képmelléklettel. Kemény táblás, 40 lej.

Weress Margit visszaemlékezéseinek tavaly megjelent első kötetében megismerkedhettünk egy neves erdélyi polgári családdal, az ótordai Weress családdal, gyermekkorával, annak helyszíneivel, kolozsvári és grazi egyetemi éveivel. Ugyanakkor a XX. század elejének világtörténelmi eseményeit is érzékletes hitelességgel festette le, érthető, hiszen szeretett testvéröccse és első egyetemi szerelme is a Nagy Háború harcterein küzdött a Monarchia seregében. 1916-tól Budapesten, majd Kolozsváron folytatta egyetemi tanulmányait, és 1918-ban szakvizsgázott kiváló eredménnyel magyar és német irodalomból.

Berde Mária a mai napon 130 éve, 1889. február 5-én született Kackón. Értelmiségi család sarja, édesapja református lelkész volt. Nagyenyeden töltötte gyermek- és ifjú korát, később itt is tanított 1917-1920 között a Bethlen Kollégiumban magyar-német szakos tanárnőként. Írásaiban többször térnek vissza a Nagyenyedhez fűződő emlékek.

( kép forrása: http://www.szozat.org/index.php/ertekeink/tartalommutato/10358-berde-maria-iro-kolto)

Adorjánné Weress Margit: Magyar szó Erdélyben. Visszaemlékezés

Reményik Sándornak A műhelyből című, 1924-ben megjelent kötete egy olyan verset is tartalmaz (Azt mondják… a címe), amelynek címe alatt egy név van ajánlásul: „Weress Margitnak”. A versolvasó ilyen nagy időtávolból általában átsiklik az ilyesfajta dedikációkon, pedig ez esetben mögötte egy gazdag élet, egy érdekes személyiség rejtőzik.

A trianoni békediktátum aláírásának 97. évfordulója alkalmából Reményik Sándor Pünkösdi királyok című versével emlékezzünk az első világháború után hazánkat ért igazságtalanságra. Ez számunkra már történelem, azonban nekünk feladatunk nem felejteni, és a jövőben is a magyar szó megtartásáért munkálkodni.

Reményik Sándor: Pünkösdi királyok

Pünkösdi királynak

Fejébe szállt a vére,

Féltékeny a hatalmára,

Azt se tudja hamarjába

Mit csináljon véle.

Pünkösdi királynak

Sok a katonája,

Mégis nádszál a jogara,

Papír koronája,

Festett aranypapír koronája.

Pünkösdi király most

Ül az orzott kincsen,

Neki mindene van,

Nekünk semmink sincsen

Csak az egy életünk,

Csak az egy halálunk,

Csak az igazságunk.

Dejszen lejár pünkösd,

Piros pünkösd, fekete ünnepnap,

Azután nézheti

Ki-ki miből kap.

Dejszen lejár pünkösd,

Le kell tenni koronát, palástot

Ünnep után, csúnyán

Futnak majd a pünkösdi királyok.

Ki marad az úr itt,

Elválik, elválik,

Bár sors verte népünk,

Mi élünk, nem félünk,

Mert a mi kezünkben

Még a koldusbot is virágzik!

1919. március 22.

Reményik Sándor: Mindennapi rózsáinkat...

Te így imádkozol:

A mi mindennapi rózsáinkat

Add meg minekünk ma.

Add, hogy a kenyér mellett rózsa is legyen,

S add, Istenem, hogy békében megéljünk

Több rózsán és kevesebb kenyeren.

Te így imádkozol,

Megtoldva csendesen a Miatyánkot.

És Jézus, a Miatyánk Poétája

Szelíden néz e rózsaszín imára -

És helybenhagyja a Te betoldásod.

                                                       
                                                                                                                        A férfi volt, ki mindig visszatér,
                                                                                                           Ahányszor egy kor számot vet magával
                                                                                                                     És tudni akarja, hogy mennyit ér.
                                                                                                     Rilke: Michelangelo (Reményik S. fordítása)

(Reményik emléktáblája a kolozsvári evangélikus templom udvarán)

Amikor megszólalt fejünk felett az orgona, már éreztem, hogy nem sokáig maradhatok: a katafalk rengeteg villanygyertyájának fénye pupillámon át mélyen az agyamba szurkált, idegesített és szédített. Ő megbocsátana. Fekete szemüveggel élte le jó néhány esztendejét, ő tudja, milyen roncsot csinálhat az emberből az alattomos, oldalról szemébe csapó világosság; ha látná, hogy itthagyom végtisztességét, s megindulok egyedül a Házsongárd felé, igazat adna nekem, s megbocsátana… Koporsószaggal küzdő virágillat, halottnak szóló orgonázsongás, a fekete gyülekezetnek a nagy koporsó körül örvénylő fájdalma – dezertáltam közületek. Ő úgysincsen itt, hiába keresitek; sehol sincsen és mindenütt jelen van: oda megyek, ahol leginkább megtalálhatom; s hideg sírját a házsongárdi földben hosszú bámulásommal megmelegítem.

(Reményik mellszobra a kolozsvári evangélikus templom udvarán)

Reményik Sándor 1941. október 24-én hunyt el Kolozsvárt. Halálának híre megrázta az erdélyi és magyarországi olvasó- és írótársadalmat. Az ezt megelőző évben a Pásztortűz különszámmal köszöntötte a már súlyosan beteg költőt ötvenedik születésnapja alkalmából. Tizenkét szám után újabb különszámmal tisztelegtek – immáron – emléke és költői-emberi nagysága előtt.